Az elítélt nyomában


A K9-es rendőrkutyának mindössze 5 percbe telt, hogy megtaláljon egy szökött elítéltet.

Az elhivatott és rendíthetetlen K9-es tisztek a rendfenntartó csapatok igazi hősei. Ezek a szőrös négylábúak fáradhatatlanul járőröznek az utcákon, és szorgalmasan dolgoznak a közösségek biztonságáért, nap, mint nap kemény munkát végeznek. Yoda, a négyéves belga malinois bebizonyította, hogy a kutyák nagyon jól együtt tudnak működni az emberrel, hiszen elszántságának köszönhetően sikeresen véget vetett egy hetekig tartó hajtóvadászatnak. A szorgalmas K9-es tiszt a munkájáért elismerést kapott, mert komoly szerepe volt egy börtönből megszökött elítélt gyilkos elfogásában. Az eset még szeptemberben történt.

 

A fotó forrása: cbp.gov / US Customs and Border Protection

 

A 34 éves Danelo Cavalcante-t Pennsylvania egyik erdős részén kapták el, két hét bujkálás után. 500 tiszt, és több kutya, köztük Yoda eredt a nyomába, így esélye sem volt. A férfit azért ítélték el, mert 2021-ben két gyermeke szeme láttára megölte volt barátnőjét. Életfogytiglant kapott, de alig egy héttel később, augusztus 31-én (2023-ban) megszökött az egyik pennsylvaniai Chester megyei börtönből. A helyi bűnüldöző szervek sajnos két hét alatt sem találták meg a férfit. A bűnöző így nemcsak, hogy sokáig eljutott, de még fegyvert is szerzett.

 

A fotó forrása: cor.pa.gov / Pennsylvania Department Of Corrections

 

A rendőrség szerint Cavalcante szökés közben megpróbált kapcsolatba lépni az általa ismert emberekkel, köztük a nővérével. A nő nem segített neki. Szökése után néhány nappal arra figyelmeztettek a hatóságok, hogy a megszökött gyilkos bement egy környéken lévő nyitott garázsba, ahol egy 22-es kaliberű puskát lopott el, a háztulajdonos több lövést adott le felé. Az általa meggyilkolt volt barátnője, Deborah Brandão családtagjai a férfi szökése miatt 24 órás rendőri védelem alatt álltak. A kéthetes hajtóvadászat az állam nagy területére terjedt ki. A rendőrség a lakosságot arra biztatta, hogy zárják be az ajtókat, és csak akkor hagyják el otthonukat, ha szükséges, mivel úgy vélték, a gyilkos szabadon kószálása komoly veszélybe sodorhatja a helyieket.

 

A fotó forrása: en.wikipedia.org / U.S. Marshals

 

A rendőrség úgy döntött, hogy egy K9-es tisztet vetnek be azért, hogy elkapják a szökött elítéltet, így került a képbe Yoda, a különleges négylábú, aki rövid idő alatt oldotta meg az ügyet. A belga malinois, aki az El Paso Border Patrol Tactical Team BORTAC egyik taktikai egységeként szolgál, egyike volt a Cavalcante üldözésében részt vevő csapatok tagjainak. Amint arról George Bivens alezredes, a Pennsylvaniai Állami Rendőrség egyik munkatársa beszámolt, a kábítószer-ellenőrzési hivatal egyik hőérzékelő repülőgépe jelzést észlelt szeptember 13-án hajnali egy órakor. A csapatok körbekerítették az erdőt, ám a kedvezőtlen időjárási viszonyok nem kedveztek a hajtóvadászatnak. Szerencsére Cavalcante nem vette észre, hogy körülvették, így Yodát is csak későn. Amikor végül rájött, hogy megtalálták, akkor próbált megszökni ismét, de Yoda gyorsabb volt nála.

 

A fotó forrása: El Paso Border Patrol Tactical Team BORTAC

 

A szeptember 13-i sajtótájékoztatón Bivens hangsúlyozta Yoda kulcsfontosságú szerepét a bűnöző elfogásában. A K9-es tiszteket nyomon követésre és a bűnözők elfogására használják, s nem Yoda volt az egyetlen kutya, aki részt vett a szeptemberi hajtóvadászatban. Josh Shapiro, Pennsylvania kormányzója elmondta, hogy Cavalcante-t „lövés nélkül fogták el”, és elismerte a rendfenntartó szervek „rendkívüli munkáját”, illetve a „nyilvánosság hatalmas segítségét”. A rendőrség azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy lovas járőrökből, kutyákból és repülőgépekből álló csapatok vonultak ki South Coventry Township erdei felett, zuhogó esőben és mennydörgésben végezve a munkájukat.

 

A fotó forrása: CNN / youtube

 

A helyi média felvételein egy megbilincselt Cavalcante látható, egy koszos Philadelphia Eagles pulóverben, amint egy páncélozott fekete rendőrségi furgonhoz kísérik. Terepszínű egyenruhát viselő tisztek nagy csapata fotózkodott a fogollyal, mielőtt berakták a járműbe. Bivens alezredes azt mondta, "egyáltalán nem zavarta", hogy a tisztek felvételeket készítettek. "Azok a férfiak és nők elképesztően keményen dolgoznak, nemcsak ezen az ügyön, de más szökési kísérleteknél is, nagyon embert próbáló körülmények között. Büszkék a munkájukra" – mondta az újságíróknak.

 

A fotó forrása: usmarshals.gov / US Marshals Service Philadelphia

 

Cavalcante szökéséről és letartóztatásáról hírt adtak a férfi szülőhazájában, Brazíliában is, ahol a közösségi média felhasználói a hajtóvadászat végét ünnepelték. A G1 brazil hírportálnak adott interjúban Brandão nővére azt mondta, hogy a letartóztatás „nagy megkönnyebbülést” jelentett a családja számára. "Attól féltünk, hogy bosszút fog állni a családomon mondta Silvia Brandão a portálnak. – "Nagyon féltünk, mert tudtuk, mire képes." Deborah Brandão meggyilkolása mellett Cavalcante-t vádolják egy 2017-ben elkövetett gyilkossággal is: állítólag egy fiatal barátját ölte meg, a közép-brazíliai Tocantins államban, amiért az tartozott neki.

Philadelphia főügyésze kiemelte, hogy Cavalcante-nek ezúttal nemcsak gyilkosság, de a szökési bűncselekmény vádja miatt is felelnie kell.

 

A fotó forrása: CNN / youtube

 

A hatóságok azt állítják, hogy miután körbevették az erdőt, a K9-es tiszt mindössze 5 perc leforgása alatt kapta el az elítéltet. Yodát a „Harapd és Tartsd!” technikára képezték ki, vagyis, hogy elkapja és ha szükséges, ráugorjon a célszemélyre, és addig maradjon is ott, amíg nem kapja azt az utasítást, hogy engedje el a foglyot. Éppen ezért Cavalcante harapást és fejsérülést is szenvedett, amikor Yoda elkapta. A fegyver csak karnyújtásnyira feküdt a férfitől. A K9-es tisztek minden esetben kemény munkát végeznek, amikor nincsenek hajtóvadászaton, akkor folyamatos edzéssel tartják karban magukat. Kiképzésük különböző területekre terjed ki, főként azokra koncentrálnak, ahol a járőröknek, és hatóságoknak szükségük lehet segítségre, így nehezen megközelíthető helyekre is mennek. Munkájuk során találkoznak kábítószercsempészekkel, felderítőkkel, de még fegyveres banditákkal is. Éppen ezért nagy bátorságra van szükségük, hiszen bármely pillanatban veszélybe kerülhetnek.

Az eset után a börtön biztonságának megerősítése érdekében azonnali feladatokat láttak el, mivel korábban is volt már arra példa, hogy veszélyes elítéltek megszöktek.

 

Forrás:

boredpanda.com

bbc.co.uk

Felső kép: képünk illusztráció; a pixabay oldalról van

Tetszett a cikk?

 

 

KutyaVilága cikkajánló

További cikkek »