Tehetséges kutya a színpadon

Tehetséges kutya a színpadon


„Soha nem láttam hasonlót” – hangzott el az America's Got Talent megmérettetésén.

A 2006-ban elindított America's Got Talent tehetségkutató verseny nagyon népszerű már a kezdetektől, de 2012 óta nem volt arra példa, hogy kutya nyerte volna a versenyt. Ez most, 2023-ban bekövetkezett.

Aki látott már valaha tehetségkutató versenyt – vagyunk ezzel egy páran – az tudja, hogy roppant érdekes, de ugyanakkor néha unalmas és bosszantó is tud lenni. Ezeknek a megmérettetéseknek általában vannak közös jellemzői, mint például a zsűri szellemes megjegyzései, a sokszor olyan magas hangterjedelmű „tehetségek”, akik hangjukkal feltámasztják a halottakat is, a különböző képességekkel megáldott versenyzők, akik közül a legtöbben egyáltalán nem valók színpadra… és sorolhatnám. Egy ilyen verseny gyakran unalmassá válhat, és az is borítékolható, hogy a legtöbb esetben vagy énekes, vagy táncos nyeri ezeket a versenyeket, elég ha csak a Csillag születik-re, vagy a Ki mit tud?-ra gondolunk. Nos, ez 2023-ban megváltozott. Egy Hurricane nevű kutya és gazdája, Adrian Stoica fergeteges produkciójukkal elvitték a fődíjat az Amerika’s Got Talent versenyéről.

 

 

Adrian Stoica és Hurricane nevű imádnivaló kutyusa 2023. szeptember 27-én diadalmaskodott, mivel őket választották meg a híres műsor 18. évada győztesének. A pár jutalma a győzelmen kívül 1 millió dolláros fődíj, illetve felléphetnek a tehetségkutató verseny szervezői által rendezett élő showban, a Las Vegas-i Luxor Színház épületében megrendezésre kerülő eseményen is. Hurricane és Adrian történelmet írt, hiszen 2012 óta ez volt az első kutyaszereplés, amely ekkora sikert hozott. A páros kivételes tehetsége és teljesítménye megnevettette a közönséget, nézők millióinak szívét nyerték el – minden bizonnyal gyakran esik szó róluk a következő hetekben. Pedig a győzelem egyáltalán nem volt könnyű, olyan tehetséges versenyzőkkel harcoltak a fődíjért, mint az elképesztő bűvész, Anna DeGuzman és a Murmuration tánccsoport. Végül Adrian és kutyusa előadása bizonyult a legjobbnak.

 

 

 

A pár előadásának koreográfiája egy filmes díszlethez hasonlított. Az előadás kezdetben egy fekete-fehér filmre emlékeztetett, ahol Stoica a film rendezőjével, vagyis Hurricane-nal beszélgetett. Hamarosan megszólalt a Queen „Crazy Little Thing Called Love” című slágere, és az előadók elvarázsolták a közönséget. Hurricane sok trükköt hajtott végre, segítette Adriánt a megfelelő öltözék kiválasztásában – egy szalagjához illő rózsaszín kabát mellett döntöttek.


 

Az egyik zsűritag, Sofia Vergara színésznő annyira el volt ragadtatva az előadástól, hogy a színpadon csatlakozott a pároshoz. Amíg Adrian segített Sofiának, Hurricane türelmesen tartotta a férfi botját. Olyan volt ez, mint egy filmjelenet, amelyben Hurricane oda-vissza járkált, majd a jelenetek során a rendezői fülkében ült le a kamera mögött, akár egy jó rendező. Ugatás, kamera, akció! A zsűritagok elképedtek, és mosolyogva tapsolták meg a párost. Adrian szeretettel tartotta a kutyáját, miközben hallgatta a zsűri pozitív véleményét. Sofia Vergara biztosította a párost arról, hogy a jövőben is szívesen csatlakozik hozzájuk a színpadon, annyira élvezte azt, hogy ennek részese lehetett: „Ha máskor is szükséged van rám, hogy részt vegyek a fellépéseiteken, tudod, hol találsz meg.”

 

 

 

Hurricane rendkívül jól játszotta a rendező szerepét.

 

 

Heidi Klum nem tudta abbahagyni az áradozást: „Hurricane egyszerűen imádnivaló, a legokosabb kutya, akit valaha láttam. Ez az egész előadás imádnivaló volt.” Howie Mandel osztotta a véleményét, ő is szerette a produkciót: „Ez csodálatos volt. Soha nem láttam még ehhez foghatót. Biztosan nem láttam még ilyesmit, és azon tűnődtem, vajon Hurricane okosabb-e nálam.” Simon Cowell, aki főként kemény kritikáiról ismert, csupa mosoly volt az előadás végén és elhalmozta dicsérettel a kutyust: „Szerepelnie kellene egy filmben vagy egy musicalben, mert ő egy sztár.” Az évad során a karizmatikus páros rengeteg rajongót szerzett, egész biztos készen állnak a világ meghódítására.

 




 

Bár nem minden kutya képes arra, hogy ennyire alaposan megtanuljon egy előadást, mint Hurricane, szinte minden kutyának meg lehet tanítani új trükköket. Vannak, akik kutyakiképzőkbe viszik kedvenceiket, és rendszeresen eljárnak a kötelező órákra, az ott kapott okleveleket pedig a gazdik büszkén mutogatják. A kutyakiképzés azonban nem kötelező, hiszen kutyagazdik szerint otthon is könnyen megvalósítható, hogy apróbb feladatokra megtanítsuk a kutyusunkat. A Youtube-csatornán számtalan videó található kutyakiképzésről például, aminek segítségével mi magunk is aktív és minőségi időt tölthetünk kutyánkkal. Ezzel csak erősödik a kötelék köztünk. Azok a kutyák, akikkel ennyire sokat foglalkoznak, nem unatkoznak, ezért nem rágják meg a kedvenc ruháinkat, cipőnket. A kutyák nem tudnak telefonon játszani, vagy olvasni, ezért a gazdik felelőssége, hogy szórakoztassa őket. Ráadásul ez nemcsak hosszú és boldog életet jelent egy kutya számára, de kisebb a valószínűsége annak is, hogy demenciától szenvedjen.

 

 

A pár győzelme a kutya és az ember közötti barátság bizonyítéka. Ez a hihetetlen csapatmunka kemény munkát, odaadást és bizalmat igényel, amely egyértelműen megvan Adrian és Hurricane között. Nemcsak milliók szívét hódították meg, de kutyatulajdonosok ezreit is inspirálták arra, hogy több időt töltsenek kutyáikkal. Ha ma begyakorolsz néhány trükköt kedvenceddel, egyáltalán nem biztos, hogy egymillió dollárt nyertek, de a következő családi vacsorán minden bizonnyal ellopjátok majd a show-t.

A videót itt tudod megnézni:



 

 

Forrás:

boredpanda.com

instagram / Adrian Stoica

Képek forrása: adrianstoica.dogcoach, Amerika’s Got Talent

Videó: Amerika’s Got Talent / Youtube

Tetszett a cikk?

 

 

KutyaVilága cikkajánló

További cikkek »